A NAGY TITOK

Páskulyné Kovács Erzsébet
A NAGY TITOK

Elég! Mondtam Illéssel összerogyva
És ültem fájón, csendesen zokogva.
Elég Uram! Elfáradtam már,
S ha visszanézek sok, elvesztett csatán,
Miért volt a harc, a küzdelem?
- Most leteszem elbukott életem.
Vedd el Uram és tedd, amit akarsz!
Látod, nem arattam fényes diadalt:
Pedig mennyi álom, remény
Lelkesített az út kezdetén.
Hittem, hogy az út végén mint győztes,
Emelt fővel állok meg előtted.
S most megkopott hitem rongyaiba bújva
Remegve mondom utolsó imám,
Százszorosan érezve minden kínt,
Sír bennem minden, minden ami fáj.
- Mondtam, mondtam még sokáig
és én nem is tudom,
Szívem keserű forrásából,
Mily szavak buggyantak ajkamon.
S mint idétlen, ki elvesztett mindent,
Amiért már százszor fizetett,
Üres kezeim az ég felé tártam.
Isten! Én vagyok elveszett gyermeked!
-Most nincs előttem út tovább,
Fáradt fejem a porba hajtom:
Te akartad, hogy higgyek Benned,
Mégis elveszett, elbukott a harcom.
- És ott az útszéli homokban
Mint elszálló, könnyű fuvalom,
Valószerűtlen neszt hallottam, és
Csitult a kín, enyhült a fájdalom.
Az időtlen időből hullt reám
Az éltetadó, megújult remény, tartalmat kapott újra az élet,
Szépséget, mint az út kezdetén.
Percről-percre új erőt kaptam,
Míg vonult előttem az emlékezet:
Isten lelke megpihent rajtam,
Mint a hórebi sziklák szirjei felett.
- Mit csinálsz itt? Kérdezte tőlem is.
- Mit csinálsz itt? Lelked miért zokog?
Hát nem ismertél meg a Karmelen?
Félelemre lehet-e okod?
- Tovább küldött úgy, mint ahogy Illést,
- És feltárult előttem a nagy titok:
- A Karmel hegyi győzelem nagy hőse
Nem Illés volt, és nem is én vagyok.

SZERETNI, SZERETNI

Páskulyné Kovács Erzsébet 

SZERETNI, SZERETNI

Indulunk, megyünk.

Örülve, sírva.

Sorsunk valahol

előre írva.

Nem tudni milyen

álom-képletek

vannak a titkok mögé

rejtve el,

amit a holnap zár

előlünk el. 

Emberek! Emberek!
Valami mégis
miénk, bennünk van,
gyönyörű végig!
- Szeretni, szeretni:
Ez a mi dolgunk!
Bárhol, bármerre
vihet a sorsunk,
elvehet tőlünk mindent az élet:
A szeretet Istenből
mégis a miénk lett! 

EMBERNEK LENNI OLYAN NAGYON NEHÉZ

Páskulyné Kovács Erzsébet
EMBERNEK LENNI OLYAN NAGYON NEHÉZ

Beszél a szél halkan a fák hegyén,
az éjszakára a hold ezüstöt szitál.
Mozdul a csend a gyalogösvényen,
jön valaki, és sírva megáll.
Én remegek a fák lábainál,
mint a csillagok fenn az ég falán.
Mert van Valaki felettünk és nézi,
ki mikor sír, és hogyan sír, ha érzi,
hogy Embernek lenni olyan nagyon nehéz,
mikor meg van próbálva a szív, s az ész:
mert az utak tövisei tépnek,
és vérzik, sír, zokog a lélek.

Ilyen magányos éjszakákat jártam,
és azután mindig visszavártam
csak egy villanásra pillanatát,
amikor a szívem Rád talált.

Te, Uram! Ki, jártad ezt az utat,
és szeretted, a csöndes éjszakákat
a hegyen töltötted, imádkozva,
és sírva nézted a csillagok falát.
Ugye megérted a könnyeimet?
ki nem mondott nehéz bánatom,
és könyörögsz értem az Isten előtt,
hogy ne legyen nagyobb a fájdalom,
mint a remény, mi erőt ád nekem,
míg a csillagok falát nézhetem,
hogy Te, véres kezű, szelíd Krisztusom,
itt jársz most is a földi utakon,
és elvezetsz Ahhoz, Aki mindig nézi,
ki mikor sír, és hogyan sír, ha érzi,
hogy embernek lenni olyan nagyon nehéz.

VISSZAFELÉ NÉZEK

Páskulyné Kovács Erzsébet
VISSZAFELÉ NÉZEK

Egy év elmúlt megint. Láthatatlan szárnya lelkembe visszaint.
Gondolatom támad: visszafelé nézek, hogyan is tettem meg ezt az elmúlt évet?
Igaz volt-e utam, ahogy Ő akarta? A nagy Isten: kinek minden, - birodalma!
Ki utam megszabta s én jól kicakkoztam, dehogyis törődtem, hogy vigyázzak
jobban cselekedeteim, szavaim súlyára: tetteimben az Ő szent akaratára.

Fáj a szívem, lelkem, mindent sírva bánok. Isten! A Fiadért mondd, hogy megbocsátok.
Ha van még kegyelem, ha van még irgalom, nézd múló életem, nézd elmúló napom.
Lehullnak, mint őszi erdőben levelek, mit megráznak hideg, borzongató szelek.
- Ilyen az Élet is, ma van, holnap nincsen. Búcsúzó év keze mozdul a kilincsen.

Marad minden terhe, itt hagyja vállamon: de egy halk imába Nevedet foglalom.
Én Istenem! Ki vagy, ki voltál és leszel, tudom, itt vagy velem, s mindent jóvá teszel.
Te voltál a kezdet, és Te leszel vége az Időnek, miben én csak porszem vagyok,
s ha semmi jót nem tettem csak egy mosolyt hagyok egy fáradt szívbe' bent,
s töröltem könnyeket: nem hiába éltem a múló éveket. 

Bízd rá magad, csak úgy, mint ezelőtt!
Újra kínál kegyelmet meg erőt.
Életed a kezébe veszi Ő:
Krisztusra nézz! Krisztusban a jövő!
(Füle Lajos)