Istenre várni

Istenre várni 

„Várni? Kire?”
„Jézusra”
Ha a várakozás olyan könnyű lenne!
Ha tudnánk, hogy ma este jön, vagy legalább holnap…
Igen, eljön. De mikor?
A várakozás néha nagyon nehéz.
Türelmetlenek vagyunk.
Még ki akarjuk használni az időt, amíg megjön a vendég.
 De nem tudjuk mikor érkezik.
Teljesen rábízzuk magunkat a másikra.
Talán úgy érezzük ki vagyunk szolgáltatva neki.
Nem tudunk tervezni.
Már csak bízni és remélni tudunk, hogy a vendég tényleg eljön.
Hogy hamarosan jön.
És időközben? Mit tegyek?
Annyi mindent tudnék kezdeni az időmmel…
 És most csak várjak? De mi van, ha közben valami történik?
Ha egyszer csak hirtelen ott áll?
Zavaró ez a bizonytalanság:
egyrészt megéri, hogy még valamit elkezdjünk, hisz még hosszú idő is eltelhet addig, míg megjön;
másrészt mi van, ha annyira lefoglalom magam, hogy már észre sem veszem, hogy megjött?
De a várakozás szép is lehet.
Amikor várunk valakit és csak rá gondolunk.
Amikor már senki, semmi másra nem tudunk gondolni, csak rá, akkor tudjuk, érezzük, hogy milyen fontos a számunkra, hogy mennyire szeretjük. És ha a másik is tudja, hogy várnak rá, érzi, hogy szeretik. De minden olyan bizonytalan.
Legszívesebben találkoznék emberekkel. Közösen tölthetnénk el a várakozási időt. 
De ha másokkal töltöm az időt, tudok-e még igazán rá várni?
Nem tudom, mennyi ideig kell még várni.
És ha egyszer ott lesz, készen fogok-e állni?
Tudok-e majd örülni neki?
De az is lehet, hogy akkor is megtapasztalom érkezését, amikor másokkal vagyok, ha éber vagyok, ha odafigyelek…

Talán épp oda érkezik, ott lesz alkalmam találkozni vele.
Talán már meg is érkezett, csak még nem figyeltem eléggé oda, hogy észrevegyem.
Várni akarok rá figyelmesen, hisz tudom, hogy eljön.      

       Konstantin Zimmer nyomán

Lelki tisztesség

Lelki tisztesség
Lysa TerKeurst

„A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” 

(Jakab 3,17)

Ha valaki mond vagy tesz valamit, amivel megbánt, mi a helyes, a keresztényhez méltó reagálás? Ha úgy teszek, mintha mi sem történt volna, csak hogy megmaradjon a békesség? Vagy az, hogy szembeszállok, és bizonygatom a magam igazát? 
Egyik sem. 
Ha bármikor azon kapom magam, hogy alakoskodom vagy veszekedek, tudhatom, hogy nem a megfelelő módon reagáltam a bántásra.
A helyes út a lelki tisztességé: úgy válaszolok, hogy egyszerre legyek becsületes és békeszerető. Mit mond Jakab apostol? „A felülről származó bölcsesség először is tiszta (becsületes), aztán békeszerető…” Igen, ez az a bölcsesség, amire vágyom – ez a lelki tisztesség. Egyszerre akarok becsületes és békeszerető lenni. De hogyan?
Mindenekelőtt fontos szem előtt tartanom, hogy a valódi becsületességet kell a valódi békességszerzéssel összekapcsolnom.

Valódi becsületesség

Érzelmeim őszinte kifejezése nem mindig számít valódi becsületességnek. Az én őszinte érzelmeim nem biztos, hogy a helyzet helyes megítéléséből fakadnak. Lehet, hogy őszinte vagyok azzal kapcsolatban, amit érzek, ugyanakkor eltúlozhatom, félreértelmezhetem a tényszerű igazságot. Igazolva érzem meztelen érzelmeimet, hogy nem takarok el semmit, és büszke vagyok az őszinteségemre, pedig ezzel csak elkerülöm a helyzet valódi tisztességes megítélését.

Pedig az a becsületesség, ami nem az igazságból fakad, nem is becsületesség. Talán csak egy érzelmi kitörés.

Ezért van szükségünk a békeszerető becsületességre – olyan becsületességre, amit a Szentlélek vezet -, ha autentikus lelki tisztességre vágyunk.
Ha tehát valódi becsületességre vágyom, kérjem meg a Szentlelket, mutassa meg nekem a valódi igazságot.
Látnom kell a dolgokat a másik ember szemével is. Kérdéseket kell feltennem, nem azért, hogy megvádolhassam, hanem hogy jobban megérthessem. A végső célom az legyen, hogy becsületességemet békeszeretővé tegyem.

Valódi békességszerzés

Mennyire fájhat Istennek a békeszerzés sok bóvli változata, amiket nem a becsületesség ösztönöz. Amikor duzzogunk, de eljátsszuk, hogy minden rendben van. Kívülről békességszerzőnek tűnünk. De ha a békességgel elfedjük a valóságot, olyan keserűséget gyűjtögetünk magunkban, ami belülről rothasztja a békénket, s adott pillanatban ki is robbanhat a felszínre. Kikezdheti az egészségünket, és később lelki vagy - szorongás okozta - testi betegségekben nyilvánulhat meg, esetleg lassan felgyűlhet, s a békességszerző egyszercsak azzal lepi meg környezetét, hogy indokolatlan erővel robban ki belőle az indulat. Azt mondani, hogy jól vagyunk, miközben távolról sem vagyunk jól, nem becsületes dolog.

Többnyire azt tartjuk tisztességtelen dolognak, ha valaki olyasmit mond, ami nem igaz. De tisztességtelen az is, ha elhallgatjuk azt, ami igaz. Pillanatnyilag kegyesnek is tűnhet a hallgatás. De ez hamis kegyesség. Az igazság és a kegyesség kéz a kézben járnak. Ha szétválasztjuk őket egymástól, elfordulunk a lelki tisztességtől, megrendül az alap, bizonytalanná válik minden, és ez óhatatlanul kiboruláshoz vezet.

Igen, törekedjünk a lelki tisztességre – a becsületességre, ami egyben békességszerző, és amiből ilyenformán valódi jámborság származik. Az igazi lelki tisztesség egyensúlyt eredményez, ami gátolja a kiborulást. Valódi békességszerzők leszünk, akik nem a maguk igazát szajkózzák, nem játsszák meg magukat, hanem szelíden – kegyesen -, őszintén számolnak be az érzéseikről. A valódi békességszerzés nem akármilyen termést hoz majd az életünkbe: igazságot, kegyességet, egészséget.

Uram, Általad képes vagyok kirobbanó vagy duzzogó önmagamat a Te irányításod, a Te igazságod alá helyezni. Köszönöm Szentlelkedet, aki bölcsességével segít túllépnem kezdetleges reakcióimon. Segíts, hogy teljesen Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.10.
www.proverbs31.org

Forrás : 
Eszmélkedések:

Lélekerősító levelek 100.