"Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható,
címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak
be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy
gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő
számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer
találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök
derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is
lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal,
hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a
boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és
munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya
szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet,
megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
(Márai Sándor: Füves könyv. Helikon Kiadó)
