Úton

Daxner Tamás
Úton

Az útnak vége, holnapig.
Kissé halkabb a csend, tudod.
Reszkető szívem benned megpihent:
Jézus, a tiéd vagyok.

Sok, mire vágytam egykor,
Lobogód alatt kibontott karokkal
Öleltem Igéd; ajkad mosolyát
Itta mohó szívem, s énekelte dalát:
Jézus, a tiéd vagyok.

Imám félre szállt,
Várva dicső fényt, glóriát..
Hiába. Szavam nem törte át
Csended falát, s reszketett szívem:
Jézus, a tiéd vagyok?

Búsan, letörve, gyötrődve kérdeztem.
Kerestem szavad minden reggelen:
Hol van glóriám? Kié az én szívem?
Régi, bűnös testem fellázadt ellenem,
S gúnyolt: "Jézus, a tiéd vagyok.".

Harag dagadt keblemben:
Ily gyenge, erőtlen lennék
A "hitben"? S vadul védekeztem.
Ám keserű lett minden tettem.
Minden kegyességemben éreztem: vesztettem.
Ki mondaná Jézus, hogy a tiéd vagyok?

Remegtem a színfalak mögött.
Minden este műsor. Az áhítat
Csendje csöndben gyilkolt.
Valami végtelen üresség mart belül.
Szavad elveszett, Igéd kipergett ujjaim
Közül: Jézus, a tiéd vagyok.

Minden szóba szomjasan fogództam,
Egy mosolyért lelkem odaadtam.
De csak ítélet hangzott fejemen.
Erőm, büszkeségem romokban.
Már csak könnyeim között suttogtam:
Jézus, a tiéd vagyok.

Ott a mélyben, a csendben,
Halkan megállt mellettem, s lehajolt:
"Minden reménynél, sikernél, dicsőségnél
Többet adok. Az enyém vagy, s én a tiéd vagyok."