2012. január 22.

Isten gyertyája

Babits Mihály:Isten gyertyája

Engem nem tudtak eloltani:

élek és itt vagyok, itten!

Pedig nagy világ-szelek elé

emelted hős, vak, kicsi gyertyád –

mit akarsz velem, Isten?

Inog a láng már és tövig ég

bölcs, szent, konok kezeidben. –

S új szelek jönnek, fattyú-vihar,

vakarcs-poklok szégyen-fuvalma –

mit akarsz velem, Isten?

Szégyen-szél, fattyú-lehellet is

zord annak, aki mezit len:

gyötörni tud, eloltani nem,

míg viaszom csöppig kisírom –

mit akarsz velem, Isten?

Mért tart magasra nagy tenyered?

és milyen éj vize zúg lenn,

hol sisteregve kiszenvedek

ha majd kegyetlen beledobsz, hogy

körmödre ne égjek, Isten?

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." (Titus 2 : 11-14)

"Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik; ez a szerelem, ez kötött le engem; és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül." (Charlotte Bronte: Villette)

"Olyan nőkkel szemben, akiknek csak a külseje tetszik, akikről kiderül, hogy se szívük, se lelkük, olyan gonosz tudok lenni, mint maga az ördög. Nem bírom a közönségességüket, a kicsinyességüket, a butaságukat, a szeszélyeiket. De a tiszta szeműekhez, a tiszta szívűekhez, az őszinte szavúakhoz, a törhetetlen jelleműekhez - azokhoz, akik gyöngédek, mégis szilárdak, hajlékonyak, de következetesek - igenis gyöngéd és hűséges tudok lenni." (Charlotte Bronte: Jane Eyre)

"A természet olykor csodát is művel. Előfordul, hogy eper- vagy ibolyatermés ütögeti bátortalan fejét a fű között, egy bokor alján, messzi túl az idényszerűsége hónapján. De ez egészen más. Az a csoda! A földi csoda, lelkek csodája, amely örökké az egyszerűség jegyében lép a hívők elé! A gyermek, a földműves, az anya vagy az ártatlanul elhunyt áldozat robosztus erejű, mitikus szólama, amely legyőzi a komplikált embert. A víztiszta igazság előtt meghajlik a szintetikus lény is, aki épít és ítél." (Rejtő Jenő)