Hittel, őszintén

Palercsik László 

Hittel, őszintén

 Íme hát véget ért, 
Mi eddig bennem élt,  

Egy vélt igazság 
Tudatában épült a valóság.  
Szárnyakon jött a felismerés, 
 Hogy nem lesz ezért itt elismerés.

Mily nagy kár, hogy bűnöm csak annyi, 
Hogy nem tudok hazudni, s megalkudni, 

És nem vétek többet, 

Mint amennyit lehet- 

Mert ma a bűnért elismerés jár, 

S a becsületre itt börtön vár. 

Így hát halni készül a becsület, 
Új formát ölt a bűnbe esett, 
Hisz törvény oldja fel bűneit, 
 Majd jutalmazzák tetteit.

Szeretett aki szerethetett, ha szeretett, 
S majd eltemet aki már rég elfeledett! 

Többen gyűlöltek, mint amennyit szerettem, 

Pedig ellenük soha nem is vétettem. 

Így szaporodik el a butaság, 

S a végtelenből lesz egy zárt világ. 

Szép az élet, mondják oly sokan, 
Kiknek otthonuk a hegy tetején van, 

S a völgyben még nem jártak soha, 

Hisz a fény is tovább él a magasban, 

Mert csak az árnyék vetődik a mélybe, 

És nincs ösvény, ami fölfele vezetne. 

Kértek volna sokan, hogy legyek velük fent, 
De maradtam inkább egyedül idelent- 

Mert a völgyben virágok közt, béke honol, 

Míg a vad hegytetőn, a madár sem dalol. 

Nem várom, hogy nevemet bárhol jegyezzék, 

Életem szürkeség, nem kell, hogy szeressék! 

De talán nem éltem hiába hazámban, 
S ki érti lelkemet majd hordozza magában! 

Istent elfogadom, de más szolgája nem leszek, 

Inkább meghalok, mintsem áruló legyek! 

Hittel élek őszintén, 
Meghalni is így szeretnék!